Takács Szabolcs európai ügyekért felelős államtitkárt a műsorban arról kérdezte a műsorvezető Földi-Kovács Andrea, hogy noha haladékot kaptak a britek az Uniós kilépésre, a Brexittel kapcsolatban még számos függőben lévő problémakör fogalmazódott meg.

Az biztosnak tűnik, hogy a brit parlamenti pártok elkötelezettnek tűnnek a kilépés mellett. Vajon megtörtént-e  szembenézés Nagy-Britanniában, miként jutottak el idáig?
Válaszában a vendég kiemelte: volt 2016 júniusában egy demokratikus döntés, amely ezt a folyamatot eredményezte.  A brit referendum, a választók többségének az akarata irányadó volt. Magyarország nem örül a döntésnek, nekünk jó volt a britekkel közös Európai Unióban lenni, de Budapest tiszteletben tartja az ottaniak elhatározását, mert a demokrácia szabályai kötnek mindenkit.
“Mi soha nem képviseltünk olyan álláspontot, hogy a döntésük miatt a briteknek bűnhődniük kellene” – fogalmazott az államtitkár. 
Takács Szabolcs elmondta, hogy a britek távolodása az Uniótól annak is köszönhető, hogy az EB teljesen öncélú módon kizárólag egy föderális Európai Unióban gondolkodik, figyelmen kívül hagyták az előző években felvetett brit reform javaslatokat, például a nemzeti parlamentek beleszólási jogát az uniós ügyekbe.
Az előző öt év komoly tanulsága, és egy súlyos hiba az EB részéről, amiért hagyta a világ ötödik gazdaságát, hogy elhagyja az Európai Uniót – szögezte le az államtitkár.

Az interjú az alábbi linken megtekinthető.