Magyarország is a rendezett Brexit-kilépésben érdekelt

Publikálva: 2019. március 21.

Magyarországnak is fontos érdeke, hogy rendezett legyen a Brexit, a britek kilépése az Európai Unióból – jelentette ki a Miniszterelnökség európai uniós ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.

Schmitt Pál Péter a magyarországi brit nagykövetség eseményén szólalt fel, amelynek célja az volt, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a briteknek arról: a Brexit után milyen feltételek mellett tartózkodhatnak Magyarországon, miként vállalhatnak munkát és férhetnek hozzá a szociális ellátásokhoz.

A helyettes államtitkár angol nyelvű beszédében felidézte, hogy a magyar parlament kedden törvényt fogadott el a rendezetlen brit kilépés esetére. A brit állampolgárok három év tartózkodás után gyors és egyszerű eljárás keretében lesznek jogosultak arra, hogy nemzeti letelepedési engedélyt szerezzenek, amely a magyar állampolgárokéval egyenlő bánásmódot jelent majd egyebek mellett a szociális biztonság területén – tette hozzá, megjegyezve: a kormány a dokumentum ingyenességén is gondolkodik.

Schmitt Pál Péter jelezte, hogy kilencven napnál rövidebb tartózkodás esetén semmiképpen nem lesz vízumkötelezettség. A kabinet honlapot is indított, amelynek célja, hogy hasznos, aktuális, érthető információkat közöljön a britekkel mind a megállapodás nélküli, mind a megállapodásos Brexit forgatókönyvére.

Megjegyezte: a weboldal sok kérdéssel foglalkozik, így egyebek mellett a munkaviszony, az oktatás és a vezetői engedély ügyével is. Lehet, hogy néhány témát nem sikerült tisztázni, a kormány azonban minden problémára válaszolni akar, ezért a helyettes államtitkár arra biztatta a jelenlévőket, hogy igény esetén keressék fel a kabinet képviselőit.

Schmitt Pál Péter szerint nem szabad hátradőlni, mert sok forgatókönyv elképzelhető, és mindegyikre fel kell készülni. A kormány érdeke, hogy kölcsönösségi alapon mind a nagy-britanniai magyarok, mind a magyarországi britek védelme biztosított legyen – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Iain Lindsay budapesti brit nagykövet arra hívta fel a figyelmet: a Brexit napjáig mindenképpen intézzék el, hogy rendben legyenek a papírjaik, jogszerű legyen magyarországi tartózkodásuk. Ha még nem regisztráltak, akkor azt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál kell megtenniük – jelezte.

Arra buzdította az érintetteket, hogy kövessék figyelemmel a nagykövetség honlapját, valamint a közösségi médiában fenntartott csatornáit. Iain Lindsay úgy fogalmazott: megérti, hogy nehéz idők járnak a britekre nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, ugyanakkor munkatársaival és a magyar kormánnyal közösen keményen dolgozott azért, hogy enyhítse a bizonytalanságot.

Arra szólították fel az EU-s tagországokat, hogy rendezetlen Brexit esetén védjék meg az Egyesült Királyság polgárainak jogait – mondta. Magyarország volt az egyik első állam, amely bejelentette, hogy kölcsönösségi alapon tervezi megóvni a britek státusát – emlékeztetett a nagykövet, szimpatikusnak és támogatónak nevezve ezt az attitűdöt. Iain Lindsay kijelentette: úgy gondolják, hogy megállapodás elérésével lenne a legjobb elhagyni az EU-t.

MTI

Menü

Európai Uniós Politikák Kialakításáért és Koordinációjáért Felelős Államtitkárság

Brexit

Navigáció