A kohéziós politika megvédését tekinti legfőbb feladatának Magyarország a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret vitájában. A keretköltségvetés Európai Bizottság által javasolt főösszegét Magyarország olyan minimumszintnek tekinti, amelyet a nettó befizető országok nyomása ellenére sem lehet csökkenteni a közös politikák finanszírozásának veszélyeztetése nélkül. Magyarország a jelenlegi közös költségvetés egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje. Ezért az új többéves költségvetés alapvetően meghatározza majd hazánk fejlesztési lehetőségeit.
Az Európai Bizottság 2011. június 29-én terjesztette elő javaslatát az Európai Unió következő, 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretéről (Multiannual Financial Framework – MFF), de a legfontosabb szakpolitikákról csak 2011 őszén tette közzé rendelettervezeteit, így az Általános Ügyek Tanácsában csak a dán elnökség alatt kezdődtek el az érdemi tárgyalások.
A Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Parlamentnek erősebb jogosítványai vannak a többéves keret kialakításában, hiszen azt nem intézményközi megállapodás, hanem rendelet fogja rögzíteni. A dán elnökség tárgyalási keretdokumentumban (negotiating box) azonosította a politikailag legfontosabb nyitott kérdéseket, amely alapján 2012 második felében a ciprusi elnökség alatt kompromisszumos megállapodás jöhet létre a tagállamok között.
A tagállamok szerteágazó érdekei miatt a tárgyalássorozat előreláthatólag 2012 végéig is eltart a Tanácsban a tagállamok között, majd folytatódik a Tanács és az Európai Parlament közötti megállapodás megkötésével, vélhetően valamikor 2013 első félévében, az ír elnökség alatt.
A ciprusi elnökség 2012. október 29-én közzétette a tárgyalási keretdokumentum módosított változatát, amelyben először szerepelnek konkrét kiadási összegek. Az Európai Bizottság 2012. október 30-án kiadott közleményében bejelentette, nem támogatja a dokumentumot.
Nem csak pénzről van szó
Az MFF nem csak pénzről szól. Politikai kérdés is, mert a pénzügyi és adósságválság által is nehezített alkufolyamat végeredménye mutatja meg, hogy melyek azok a közös európai célok, amelyeket valamennyi tagállam fontosnak tart.
Az eurózóna elhúzódó válsága és az ezzel összefüggésben erősödő euroszkeptikus hangulat nem kedvez az MFF-ről folyó tárgyalásoknak. A nettó befizető tagállamok között egyetértés mutatkozik abban, hogy a Bizottság által javasolt, az MFF-en kívüli tételekkel együtt 1083,3 milliárd eurós főösszeget csökkenteni kell. Mivel a közös agrárpolitika a három legnagyobb tagállam számára – különböző okokból – kiemelten fontos, a kohéziós politika kerül a vita középpontjába.
Egyedi magyar probléma
A kiadások javasolt főösszege magyar szempontból olyan minimumnak tekinthető, amely figyelembe veszi a kedvezőtlen gazdasági feltételeket, ugyanakkor elégséges, de nem túl ambiciózus mértékű finanszírozásra ad lehetőséget. A főösszeg megvédése fontos eleme a magyar tárgyalási stratégiának, ugyanakkor ez csak a kiadási szerkezet kontextusában értelmezhető; nem mindegy, hogy egy esetleges csökkentés milyen tételeket és hogyan érint.
A kiadási fejezeteken belüli arányok ugyanis kiemelt fontossággal bírnak. Az egyes tételek súlyát a Bizottság javaslata ugyanis megváltoztatta, aminek következtében a keret kiadási oldala Magyarország számára kifejezetten kedvezőtlen irányba mozdul el. Különösen a kohéziós politikán belüli átrendeződés, illetve a közös agrárpolitika (KAP) csökkenő részaránya érinti Magyarországot negatívan.
A kohéziós politikán belül a jelenlegi konvergencia régiók támogatásának csökkentését, a KAP-on belül pedig a közvetlen kifizetések támogatási szintjének mérséklését rendkívül aggályosnak tekinthetjük, különösen úgy, hogy a többi kiadási tétel szinten maradna, esetenként növekedne.
Talán a legfontosabb probléma, hogy Magyarország a Bizottság javaslata értelmében a jelenlegi (2007–2013-as) időszakhoz képest nagyjából 20 százalékkal kevesebb kohéziós forrással, mintegy 20 milliárd euróval számolhatna a 2014 és 2020 között. Megoldást kell találni erre az egyedi magyar problémára.
AZ MFF horizontális kérdései
Az MFF javasolt főösszege a kötelezettségvállalások szintjén GNI-arányosan gyakorlatilag azonos a 2007–2013-as időszak előre meghatározott főösszegével, ugyanakkor reálértéken a javaslat körülbelül 5 százalékos növekedést eredményezne.
Az MFF főösszegének megítélése során Magyarország mindig a politikák által vezérelt megközelítést vallotta, azaz az alulról építkezés híve volt (bottom up). A javasolt főösszeg reálisnak tekinthető, tekintettel az európai gazdaság állapotára, a tagállamok költségvetési helyzetére, valamint az ideiglenes és állandó válságkezelő mechanizmusok finanszírozási igényére. Ugyanakkor a kiadási fejezetek egymáshoz viszonyított arányának javasolt módosítása kedvezőtlen, mert az elsősorban a kohéziós politika és a KAP kárára hozna változást.
A főösszeget érintő csökkentési szándékok egyértelműek, ezt tükrözi a dán elnökség által követett top down (felülről lefelé) megközelítés is. Ezért ki kell állni a Bizottság által javasolt mérték mellett, amely a szükséges minimális összeg a közös célok finanszírozására. Mivel a nettó befizetők a top down szemléletmód hívei, álláspontjuk központi eleme pedig a kiadási főösszeg csökkentésének igénye, vélhetően ez a kérdés lesz az egyik fő ütközőpont.
Elsősorban emiatt is kedvező Magyarország számára, hogy a Bizottság több projektet az MFF-en kívülre helyezne, mivel ha ezek a tételek az MFF részét alkotnák, akkor a főösszeg olyan mértékben emelkedne, hogy az a nettó befizetők számára még kevésbé lenne elfogadható.
Megfelelő a Bizottság által javasolt szerkezet, amely a jelenlegi MFF szerkezetéhez nagyon hasonló. Ugyanakkor probléma, hogy a kohéziós politika kiadásai nem alkotnak önálló alfejezetet, így ugyanis a kohéziós kiadások gyengébb felhasználási mutatók esetén könnyebben átcsoportosíthatók más célokra. Bizonyos tagállamok folyamatos hivatkozása a rossz abszorpcióra, illetve a ki nem fizetett kötelezettségvállalások növekvő mértékére erősíti azt a gyanút, hogy egy ilyen szándék nem zárható ki egy időközi felülvizsgálat során. Az ilyen jellegű átcsoportosítások Magyarországot nagyon hátrányosan érinthetnék.
A Bizottság által javasolt kötelező félidei felülvizsgálat rosszul érintheti Magyarországot, amennyiben a kohéziós források egy részét esetleg más célokra csoportosítják át. Mivel az időszak első felében a programozás természetéből fakadóan alacsony a felhasználási hányad, előfordulhat, hogy kohéziós források elvonására tesznek javaslatot azért, hogy más célokra csoportosítsák át azokat. Az abszorpció kérdése ezért kulcsfontosságú.
Aggodalomra adnak okot a Bizottság által használt GDP- és GNI-prognózisok. Ezek Magyarország esetében rendkívül pesszimista növekedési forgatókönyvvel számolnak.
A kedvezőtlen növekedési számok hátterében leginkább a középtávú előrejelzés eredményeinek negatív hatása áll. A középtávú előrejelzés módszertana a tárgyévet megelőző időszak tendenciáit vetíti ki az előrejelzési időtávra, ugyanakkor figyelembe veszi a potenciális GDP számításánál alkalmazott alapmutatók jövőbeni alakulására vonatkozó előrejelzéseket.
A GDP- és GNI-adatok jelentős mértékben befolyásolják a kohéziós politikában elérhető források mértékét, és a kohéziós támogatási felső határra (capping) tett bizottsági javaslattal együtt ahhoz vezetnek, hogy Magyarország 20 százalékkal kevesebb kohéziós forrásra lenne jogosult a következő időszakban. Sajnos a bizottsági módszertan befolyásolására, módosítására nincs lehetőség, de minél többször fel kell hívni a figyelmet erre a magyar problémára annak érdekében, hogy számunkra kielégítő megoldás születhessen. Arra is számítani kell, hogy a GDP- és GNI-prognózisok a 2012 tavaszán esedékes felülvizsgálat során még tovább romlanak majd. Ez a negatív tendencia általános lesz, nem csak Magyarországot fogja érinteni.
A növekedési prognózisok mellett Magyarország számára további forrásvesztést okozhatnak a 2011-es év kedvezőtlen árfolyamadatai. E miatt jelentősen romlik a pozíciónk (a forintban denominált értékek alacsonyabb árfolyamon kerülnek átszámításra, ami euróban kifejezve jelentős visszaesést indukálhat). Ezt a kérdést kezelni kell, ilyen megoldásra Lengyelország esetében volt is példa a 2007–2013-as keret kialakítása során.
A bevételi oldal reformja
A Bizottság általános céljai egybeesnek a magyar érdekekkel: a bevételi oldal átláthatóbbá tételével, a nettó pozíció szemlélet visszaszorításával és a tagállami költségvetési konszolidáció elősegítésével. Cél, hogy a saját források egyszerű és igazságos rendszere alakuljon ki, amely a tagállamok teherviselő képességéhez köti a finanszírozást. (További részletek ˃˃˃)
Kiadási oldal – előtérben a kohéziós és az agrárpolitika
Magyarország számára a kiadási oldal tekintetében alapvetően a kohéziós politika és a KAP finanszírozása élvez prioritást, mert ezek olyan allokált források, amelyekért hazánknak nem kell más tagállamokkal versenyeznie. Minden más kiadási tétel esetében csak ezen alapelv szem előtt tartása mellett lehet érdekeket megfogalmazni. A részben központi uniós kezelésű kereteknél is előnyt kell, hogy élvezzenek az olyanok, ahol jelentősek az előzetes tagállami allokációk, vagy nő a tagállami hatáskörben eldöntendő projektek aránya, illetve az elmúlt időszakban sikeresen pályáztunk belőlük.
A kohéziós politika
A kohéziós források teljes költségvetésére tett bizottsági javaslat a 2007–2013-as periódushoz képest 5,3 százalékkal alacsonyabb kerettel számol. A kohéziós politika tehát egyértelműen az egyik olyan terület, amelynek kárára az Európai Bizottság finanszírozni javasolja a többletfeladatokat.
A célkitűzések kohéziós borítékon belüli átrendeződése a Magyarországra jutó forrásallokációk nagyságát tovább csökkentheti, ugyanis leginkább a szegényebb régiók (a jelenlegi „konvergencia” célkitűzés) terhére vágták vissza a forrásokat. Ez a kategória az előző időszakhoz képest közel 20 százalékos forrásvesztést szenvedne el a javaslat szerint, bár konvergencia régiókból is kevesebb lesz a mostani időszakhoz képest. Ezzel egy időben megkétszereződött az átmeneti régiókra fordított kiadások aránya, és növekedett a jelenleg „versenyképesség” célkitűzés alá eső régiókra jutó forrás. Ez az átrendeződés Magyarország számára elfogadhatatlan, mivel a jelenlegi „konvergencia” célkitűzés részaránya a kohéziós politikán belül jelentősen csökkenne.
A legszegényebb régióktól való forráselvonás oka leginkább az új átmeneti kategória megjelenése. Így azon régióknak juttatnának forrásokat, amelyek fejlettségi szintje az uniós GDP 75 százaléka és 90 százaléka között van. Mivel Magyarországnak nem lesz olyan régiója, amely ebbe a kategóriába tartozna, az országra jutó allokáció mértékét ez alapvetően ronthatja. Ezért az új átmeneti kategória kialakítása ilyen formában nem érdekünk. Az új kategória fő kedvezményezettjei leginkább a korábban csatlakozott 15 tagállam.
Rendkívül kedvezőtlen, hogy a Bizottság támogatási felső határ (capping) mértékének radikális csökkentését javasolja (a tagállami GDP 2,5 százalékában fixálná minden tagállam számára). Nem elfogadható, hogy az alacsonyabb plafonérték rögzítésének indoka a jelenlegi időszakban egyes tagállamok részéről tapasztalt alacsony forrásfelhasználás.
Amellett, hogy Magyarország a jelentős kohéziós forrásokban részesülő tagállamok között az abszorpció tekintetében elfogadhatóan teljesít, a javasolt megközelítés a fejlettségi szint alapján magasabb támogatásokat igénylő rászorulóktól a forrásokat a fejlettebb régiók felé irányítja, és nem segíti a hatékonyabb forrásfelhasználást, szélesíti a fejlettségbeli szakadékokat. A hazánkba érkező kohéziós források a Bizottság által javasolt capping esetén körülbelül 20 százalékkal csökkennének.
A cappingre vonatkozó bizottsági javaslatnak (részben objektív okok, részben a Bizottság által használt GDP-prognózis miatt) ugyanis Magyarország a legnagyobb vesztese. Ezért alapvető érdeke, hogy mivel a capping módosítása nem reális, olyan biztonsági háló (safety net) járjon a capping által leginkább érintett tagállamoknak, amely biztosítja számukra a mostani időszakban elérhető forrásmennyiséget.
Egy olyan általános, tagállami szintű védőhaló kialakítása lehet megalapozott, amelyet a legfejletlenebb tagállamokra alkalmaznának (olyan országok esetén, amelyek egy főre jutó GDP-je nem haladja meg a közösségi átlag egy bizonyos szintjét). Célszerű ezt a szintet úgy meghatározni, hogy a biztonsági háló a capping által szintén érintett balti tagállamok számára is biztosítsa a jelen időszakban általuk elérhető forrásokat. Mindennek során arra is figyelni kell, hogy mekkora az egyes opciók finanszírozási igénye, különösen azért, mert a kohéziós források főösszege még csökkenhet a tárgyalások során.
Bármilyen safety net-opciónak pótlólagos költségei vannak a kohéziós kiadások nagysága tekintetében. Reálisan azzal kell számolni, hogy egy ilyen megoldást akkor tudunk elfogadtatni, ha ezt a növekményt valamelyik másik kiadási soron ellentételezzük. Szóba jöhet például a Bizottság szerint közel négyszeresére bővülő infrastrukturális kiadások (CEF-előirányzat) megfelelő mértékű csökkentése.
A kohéziós források nagysága mellett jelentős hatással vannak a magyar pozícióra azok a látszólag technikai jellegű részletszabályok, amelyeket a kohéziós politika jövőbeli működési és forrás-felhasználási kereteit rögzítő jogszabálycsomag szabályoz majd. Egyes szabályok számottevően befolyásolják a Magyarország által elnyerhető források mértékét, ezért politikai szinten kell őket kezelni. (További részletek ˃˃˃)
Európai Összekapcsolódási Eszköz
A TEN-programokat (transzeurópai hálózatokat) ernyő alá vonó Európai Összekapcsolódási Eszköz (Connecting Europe Facility – CEF) mint önálló infrastrukturális alap Bizottság által javasolt formája ellentétes a magyar érdekekkel. Az infrastrukturális kiadások közel háromszorosukra emelkednének, miközben erősen kétséges, hogy a tagállamok ebből ugyanolyan arányban tudnának részesedni. Nem támogatjuk, hogy a kohéziós politika forrásaiból 10 milliárd eurót átcsoportosítsanak a CEF-re. Mivel ezen forrásokért a tagállamok egymással fognak versenyezni, fennáll a veszély, hogy Magyarország arányosan jóval kevesebb forráshoz juthat, mint ha ugyanezen összeg a kohéziós politikában közvetlenül kerülne tagállami allokációra.
A 27 ország közötti versenyben a szegényebb tagállamok azért is hátránnyal indulnak, mert az előzmények (például a TEN-T) alapján a támogatási intenzitás várhatóan elmarad majd a kohézióban tapasztalttól, jelentősen növelve ezáltal a nemzeti költségvetésre jutó terhet. Feltételezhető továbbá, hogy 10 milliárd euró Kohéziós Alapból való elkülönítésének indoka a kelet-európai szegényebb országok infrastrukturális igénye. Félő, hogy a Bizottság ezt érvként használja arra, hogy a közlekedésre fordítható 21,7 milliárd euróból részben vagy teljes egészében kizárja ezen államokat (erre enged következtetni a javasolt projektlista összetétele is, amelynek összeállítása nem transzparens módon történt, és az IT-projektek esetében ráadásul nélkülözi a konkrétumokat).
Mindezek alapján a 10 milliárd eurós elkülönítést a Kohéziós Alapból határozottan ellenezni kell, a 40 milliárd euró tekintetében pedig jelentős csökkentést kell elérni.
Mindemellett elfogadhatatlan a Bizottság felhatalmazása a projektek listájának szabad megváltoztatására, továbbá a három ágazat (közlekedés, energia, távközlés) centralizált irányítása.
A közös agrárpolitikai közvetlen kifizetések
A KAP jelenlegi kétpilléres szerkezetben történő fennmaradása magyar szempontból támogatandó.
Aggályos viszont, hogy a KAP főösszege, különösen a közvetlen kifizetések nagysága csökkenjen. Magyarország a KAP egyik nagy kedvezményezettje, így prioritás a közvetlen kifizetések nagysága. A pénzek nominálértéken történő javasolt befagyasztása az a minimális szint, amelynél kevesebb agrártámogatás nem elfogadható.
A Bizottság javaslatot tesz a közvetlen kifizetések tagállamok közti igazságosabb elosztására (a hektár alapon számított EU-átlag 90 százaléka alatti tagállamok kismértékű felzárkóztatása történne meg az átlag felettiek forrásainak csökkentése révén). Ez az elképzelés az előzetes számítások alapján nem változtatná meg Magyarország helyzetét, mert a támogatási szint tekintetében nagyon közel áll az EU-átlaghoz. Ezért magyar szempontból az az elsődleges, hogy a közvetlen kifizetésekre jutó összegek ne csökkenjenek.
Az első pillér zöldítésére vonatkozó javaslat nehezíti és költségesebbé teszi a források lehívását. A környezetvédelmi szempontok iránya alapvetően egybeesik a magyar agrár-vidékpolitikai törekvésekkel, a szakmai és a technikai részleteket ugyanakkor tisztázni és pontosítani szükséges. A területi adottságoktól függően tagállamonként eltérőek a zöldítés kritériumainak betartásához kapcsolódó költségek, ennek tükrében érdekünk, hogy az eltérő költségek ne hozzák versenyhátrányba a magyar termelőket.
A Bizottság hatásvizsgálatai is azt mutatják, hogy ez Európa-szerte pluszköltséget jelent a termelőknek, különösen vonatkozik ez Magyarországra, ahol a Bizottság adatai szerint a termelők 87 százalékára ró pluszterhet az ilyen mértékű zöldítés. A javasolt feltételek bevezetése megnehezítené a források lehívását, valamint fokozott ellenőrzést tenne szükségessé, amely tagállami szinten többletköltséget és megnövekedett adminisztrációs kötelezettséget vonna maga után. Ezért a tárgyalások során az egyszerűsítés fokozott érvényesítésére kell törekednünk.
A közvetlen kifizetések esetén bevezetendő támogatási felső határ (capping) megítélése jelentősen függ attól, hogy hol húzódna a felső határ.
Vidékfejlesztés
A bizottsági javaslat egyértelmű utalást tesz a reálértéken befagyasztott vidékfejlesztési források átrendezésére. A vidékfejlesztési források tagállamok közötti elosztásánál a Bizottság a múltbeli teljesítmény mellett a vidékfejlesztési politika célkitűzéseihez kapcsolódó objektív kritériumokat is figyelembe vesz. Kérdéses, hogy ezen átrendezés Magyarország KAP-on belüli relatív pozícióját hogyan érintené.
A tárgyalások során mindenképpen törekedni kell arra, hogy az objektív kritériumok alkalmazásával történő újraelosztás Magyarországot – a közös agrárpolitika egészét tekintve – ne érje hátrányosan, és a vidékfejlesztési források a jelenlegi szinten maradjanak. El kell utasítani minden olyan kezdeményezést, amely a relatív fejlettebb tagállamok első pilléres veszteségeit a vidékfejlesztésben próbálja meg kompenzálni.
MFF-en kívüli tételek
Az MFF-en kívüli tételek bővülnének a jelenlegi periódushoz képest. Komoly vita van a tekintetben, hogy ezek közül többnek a kereten belül kellene-e szerepelnie. Miután a keret főösszege bizonyosan nem fog nőni, egyes tételek beemelése csökkentést vonna maga után más fejezetek esetében. Ezért magyar szempontból a Bizottság által javasolt külső tételek kívül tartását indokolt képviselni.
Szövetségi politika
A többéves keret tárgyalásai során markáns állásponttal rendelkező érdekcsoportok állnak egymással szemben. A következő többéves keretnek arra kell választ adnia, hogy ezek az egymásnak igencsak ellentmondó érdekek hogyan békíthetők ki egymással. A közelmúlt (a 2000–2006-os, illetve a 2007–2013-as pénzügyi perspektívákra vonatkozó) tárgyalásai azt mutatták, hogy egyfajta status quo érvényesül, tehát érdemi reformra nem kerül sor sem a kiadási oldalon, sem a saját források rendszerében. A részleteken azonban sok múlhat, ezért elengedhetetlen, hogy Magyarország képviselje érdekeit a különböző érdekcsoportokon keresztül.
A visegrádi négyek (a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) szorosan együttműködnek a többéves keret tárgyalásai során. Az egyes szakpolitikák területén is aktív az együttműködés, rendszeresen születnek közös állásfoglalások, gyakoriak az egyeztetések szakértői és politikai szinten egyaránt.
A négy tagállam érdekei alapvetően azonosak: meg akarják védeni a két legfőbb kiadási tétel, a KAP és a kohéziós politika szerepét, finanszírozásának mértékét. Elsősorban a kohéziós politika szerepét hangsúlyozzák és védik, abból a helyzetből adódóan, hogy a KAP más tagállamok (például Franciaország) számára is prioritás, így kisebb az esélye, hogy az agárkiadások számottevően csökkennének. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Cseh Köztársaság számára az agrárpolitika védelme egyre kevésbé fontos: a nettó befizetők csoportjának tagjaként ugyanis csökkentené a többéves keret főösszegét, és erre jó lehetőséget lát az agrárpolitika területén.
Gyakori, hogy a visegrádi országok bővített körben egyeztetnek, Románia és Bulgária vagy Szlovénia bevonásával, alkalmanként a balti tagállamokkal (Észtországgal, Lettországgal és Litvániával) kiegészülve. Ezeket az országokat hozzánk hasonlóan aggasztja, hogy a nettó befizetők mely fejezetektől vonnának el forrásokat az általuk kilátásba helyezett 100 milliárd eurós főösszegcsökkentés érdekében. A balti tagállamok helyzete annyiban különleges, hogy nekik nagyon komoly aggodalmaik vannak a KAP jövőjével kapcsolatban is.
A „Kohézió Barátai” országcsoport a 2007–2013-as többéves keret tárgyalása során alakult ki, spanyol kezdeményezésre. Akkor a mediterrán tagállamok közül tagja volt még Portugália és Görögország, továbbá a 2004-ben csatlakozott tagállamok. A jelenlegi tárgyalásokon a fent említett tagállamok mellett a csoportnak tagja még Ciprus, Románia és Bulgária, valamint a tagjelölt Horvátország is bekapcsolódik az együttműködésbe.
A csoport alapvető küldetése, hogy ellensúlyozza a nettó befizető országok kohéziós politika ellen irányuló támadásait, megakadályozza a kohéziós politikára szánt összegek csökkenését. A bizottsági javaslatcsomag megjelenése után általánossá vált a gyakorlat, hogy az Általános Ügyek Tanácsát megelőzően a csoport tagjai egyeztetik álláspontjaikat.
Természetesen ebben a csoportban is vannak álláspontbeli különbségek. A mediterrán térség tagállamai például abban érdekeltek, hogy azok a régiók, amelyek már nem tartoznak bele a legfejletlenebb régiók körébe, továbbra is részesüljenek valamilyen kivezető támogatásban (erre példa a 2007 és 2013 közt meglévő úgynevezett phasing in és phasing out rendszer, vagy a Bizottság által 2014–2020-ra javasolt „átmeneti régiók” célkitűzés). Ezzel szemben a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamoknak nyilván az az elsődleges, hogy továbbra is a legfejletlenebbnek számító régiókra irányuljon a figyelem. Ezt az alapvető ellentétet csak súlyosbítja a nettó befizetők „spórolási igénye”, hiszen messze nem mindegy, hogy mely kohéziós célkitűzés válik ennek áldozatává.
A „Kohézió Barátai” csoport ezért arra összpontosítanak, amiben mindig is egyetértettek: nem csökkenhet a finanszírozás mértéke, és elfogadhatatlanok az olyan irányú javaslatok, amelyek bonyolultabbá tennék a pénzfelhasználást, valamint bővítenék a szankciók körét.
