A Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint több európai kormány továbbra is támogatja a kvótákat, "ez a veszély" nem múlt el.

Takács Szabolcs államtitkár Thijs van der Plasszal, a holland külügyminisztérium európai igazgatójával (ME)

Takács Szabolcs hétfőn telefonon az MTI-nek elmondta, hogy Hollandiában tárgyalt Michael Stibbe miniszterelnöki főtanácsadóval és Thijs van der Plasszal, a holland külügyminisztérium európai igazgatójával. Közölte: európai uniós (EU) ügyekről egyeztetett Hágában. Ezek közül elsőként a Brexit-tárgyalásokat említette, hangsúlyozva: ebben Hollandia és Magyarország érdekei közösek. Mivel mindkét országnak átfogó a gazdasági, kereskedelmi együttműködése Nagy-Britanniával, az a céljuk, hogy a brit EU-kilépés után a lehető legkisebb kár érje a gazdasági kapcsolatokat, és minél szélesebb körű kereskedelmi egyezményt hozzanak tető alá.

 A megbeszéléseken felmerültek biztonsági kérdések, a terrorizmus és a migráció is - mondta Takács Szabolcs. Jelezte: van, amiben egyetértenek Hollandiával, ilyenek a védelmi kérdések, a külső határvédelem, valamint Olaszország megsegítése az Afrikából érkező migráció miatt. Ebben Magyarország is kész együttműködni – közölte. A menekültkvóta ügyében azonban nem értenek egyet, mert a holland álláspont szerint szükség van rá. Kiemelte: több európai kormány továbbra is támogatja a kvótákat, tehát "ez a veszély messze nem múlt el".

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar álláspont szerint az EU-nak hatékonyabb Nyugat-Balkán-politikára van szüksége, mert az ottani országok csatlakozása hosszú távú stratégiai érdek. Arra kérte a holland kormány képviselőit, hogy ezt mérlegeljék, és amikor hazai közvéleményüknek beszélnek erről a kérdésről, a közép-európai és a nyugat-balkáni szempontokat is próbálják megjeleníteni.

Takács Szabolcs megemlítette: jövőre megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy milyen legyen az EU költségvetése 2020 után, és azt kérte, próbáljanak meg abból kiindulni, melyek azok az EU-s politikák - példaként a kohéziós politikát és az agrártámogatásokat említette -, amelyek hozzáadott értéket jelentenek egész Európának, nem csak egy-egy régiónak. Szerinte ebben kell konszenzusra jutni, és utána meghatározni, hogy milyen költségvetési forrásokat fordítsanak ezekre.

MTI