Magyarország és a visegrádi országok számára különösen fontos, hogy megvédje és megszilárdítsa azokat a kézzelfogható integrációs eredményeket, amelyek az emberek javát szolgálják a mindennapokban: a belső piac zavartalan működését, a négy alapszabadságot, a kohéziós és vidékfejlesztési politikákat – írja vendégszerzőnk, TAKÁCS SZABOLCS európai uniós ügyekért felelős államtitkár, aki szerint az EU jövőjéről szóló gondolkodás vezérfonala az „erős tagállamok erős Európája” koncepció kell, hogy legyen.

Fotó forrása: mfor.hu

„Az európai együttműködés (…) célja nem az, hogy csorbítsa a nemzeti jelleg érvényesülését, vagy magába olvassza azt, hanem hogy tágabb cselekvési teret nyisson számára” – írta 1963-ban, nem sokkal halála előtt Robert Schuman, aki 1950. május 9-i nyilatkozatával útjára indította az európai integrációt. Az Európai Uniót megalapító konzervatív politikusok – Schuman, Monnet, Adenauer, de Gasperi és a többiek – az erős nemzetállamok közötti együttműködésre és kölcsönös bizalomra, az európai népek demokratikus egyenjogúságára kívánták alapozni az egységes Európát. A béke megőrzése, a gazdasági és társadalmi fejlődés, nem utolsósorban pedig az életszínvonal emelkedése érdekében hatvan évvel ezelőtt, 1957. március 25-én Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg megkötötte a Római Szerződést. Ezzel létrejött egy olyan közös piac, amelyben az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabadon mozoghatnak a tagállamok között. A hidegháború megszűnésével és a Vasfüggöny leomlásával pedig elhárult az akadálya, hogy a csaknem fél évszázados megosztottságot követően a kelet-közép-európai országok is újra részesei lehessenek az európai együttműködésnek, és a közös piacnak, amely a kommunizmus alól frissen felszabaduló nemzetek számára kézzelfogható módon megtestesítette a nyugati világ előnyeit és értékeit. II. János Pál pápa kifejezésével élve Európa „újra két tüdővel kezdett lélegezni”. Az 1995-ben hatályba lépett Schengeni Egyezmény pedig a belső határokat is eltörölte, kiteljesítve a négy szabadság Rómában lefektetett elveit. Mindezekre tekintettel az Európai Uniót joggal nevezhetjük a XX. század sikertörténetének, amely az alapításkori elvekre építve a közelmúltig képes volt garantálni a kontinens folyamatosan növekvő jólétét.

A XXI. század kihívásaihoz azonban az Unió nem tudott hatékonyan alkalmazkodni. A gazdasági válság, a tömeges migráció, és a terrorizmus súlyos zavarokat okozott az Európai Unió működésében, és ami talán még fontosabb, megrendítette az európai polgárok bizalmát az integrációban. A vasfüggöny szerencsésebb oldalán felnőtt nyugat-európaiak a második világháború óta először szembesültek azzal, hogy bizonytalan a jövő, az uniós döntéshozók pedig tovább erőltették a régi válaszokat az új kihívásokra, és így tovább mélyítették a szakadékot az európai polgárok mindennapi elvárásai és az Unió elképzelései között. Az Európai Unió egyre gyakrabban már a saját szabályait sem tartja be a határvédelem, a költségvetési fegyelem vagy a pénzügyi intézmények működése tekintetében, és nem a fejlődés, hanem a visszalépés jeleit tapasztaljuk az integráció talán legjelentősebb vívmányai, a Római Szerződéssel létrehozott alapszabadságok és a schengeni rendszer működésében. Az egymást érő válságok egyik következményeként és betetőzéseként pedig 2016. június 23-án a brit választók az Európai Unióból való kilépés mellett döntöttek.

A csaknem egy évtizede kezdődő és a Brexitben kicsúcsosodó válságsorozat mindennél világosabban rámutatott, hogy az EU működését a ma realitásaihoz kell hozzáigazítani, így egyben lehetőséget is biztosított arra, hogy a tagállamok szembenézzenek a problémákkal, felmérjék a válság okait és megoldási javaslatokat dolgozzanak ki. A kilépésről döntő brit népszavazást követően az EU 27-ek állam- és kormányfői 2016. június 29-én találkoztak először, hogy a Brexit nyomán előálló új helyzetben eszmecserét folytassanak az Európai Unió jövőjéről, majd a tagállamok vezetői 2016. szeptember 16-án Pozsonyban, majd 2017. február 3-án, Máltán folytatták közös gondolkodásukat az Unió jövőjéről, előkészítendő a Római Szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából 2017. március 25-én tartott római csúcstalálkozót.

A római csúcstalálkozó és az ott elfogadandó nyilatkozat előkészítéseként a tagállamok több csoportja és az Európai Bizottság is közzétette saját elképzelését az EU jövőjéről. 2017. január 28-án a déli EU-tagállamok, Ciprus, Franciaország, Görögország, Olaszország, Málta, Portugália és Spanyolország bocsátottak ki közös dokumentumot „Lisszaboni Nyilatkozat” címmel, amely hitet tesz a beruházások, a növekedés, a munkahelyteremtés és a konvergencia elősegítése, valamint Európa belső és külső biztonságának megerősítése mellett, ideértve a belső határok nélküli schengeni térség fenntartását és az EU külső határai feletti ellenőrzést is. A Benelux államok 2017. február 3-án szintén közös memorandumot készítettek, amely hangsúlyozza a közös piac és a schengeni térség védelmét, továbbá a szubszidiaritás és arányosság elvére hivatkozva rögzíti, hogy az EU csak akkor cselekedhet, ha az adott intézkedés tagállami szinten nem valósítható meg és az uniós lépés hozzáadott értéket hordoz. 2017. március 1-én az Európai Bizottság tette közzé Fehér Könyvét az Európai Unió jövőjéről, amely öt lehetséges politikai szcenáriót vázol fel 2025-ig az európai integráció számára: a jelenlegi menetrend folytatását, a közös piacra való fókuszálást, a „többsebességes Európát”, a prioritásterületeken való továbblépést, illetve a föderalista egységesülést. Versailles-ban, 2017. március 6-án került sor Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország csúcstalálkozójára, ahol a résztvevők a „differenciált együttműködés”, azaz a többsebességes Európa koncepciója mellett tették le voksukat.

A visegrádi négyek 2017. március 2-i varsói csúcstalálkozójukon szintén bemutatták közös elképzeléseinket az EU jövőjéről „A cselekvés és bizalom Uniója” címmel. A V4 közös nyilatkozat kiemeli, hogy az EU-nak nyitottnak kell maradnia a nyugat-balkáni és a keleti országok irányába, prioritásként rögzíti a négy alapszabadság megőrzését és a polgárok jólétének biztosítását, továbbá hangsúlyozza, hogy az eurózónán kívüli tagországok nem viselhetnek felelősséget az eurózóna nehézségeiért. A biztonság külső dimenziójában a külső határok ellenőrzését, belső vonatkozásai kapcsán a schengeni rendszer helyreállítását tartja kulcsfontosságúnak a nyilatkozat, kiemelve, hogy az EU-nak törekednie kell a védelempolitikai együttműködés elmélyítésére, továbbá a szubszidiaritás és arányosság tiszteletben tartására.

A Római Szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából 2017. március 25-én tartott ünnepi csúcstalálkozón a tagállamok és az uniós intézmények vezetői aláírták a Római Nyilatkozatot, amely szerint valódi és hiteles választ kell adni a polgárok aggodalmára, tiszteletben tartani a szubszidiaritás elvét és megerősíteni a nemzeti parlamentek szerepvállalását. A nyilatkozat rögzíti továbbá, hogy a tagállamok egyenként nem tudnának megfelelni a kihívásoknak, ezért – bár különböző mértékben és mélységben – de közösen lépnek fel és egy irányba haladnak. A Római Nyilatkozat emellett hangsúlyozza, hogy az Unió nyitva áll a csatlakozni kívánó országok számára, amelyek tiszteletben tartják a közös értékeket és a jövőre nézve célként rögzíti egy biztonságos és stabil, virágzó és fenntartható, szociális és erős Európa kialakítását. A tervek szerint Római Nyilatkozattal kezdetét veszi a „római folyamatként” hivatkozott átfogó önreflexiós folyamat, amelynek lezárásaként az állam- és kormányfők 2017 decemberében hoznának döntést az EU jövőjéről.

Magyarország a kommunista rezsimek összeomlása óta összehangoltan lép fel visegrádi partnereivel és szakpolitikai szinten is mindennapos az együttműködés a négy ország között. A volt szocialista blokk országai közül az EU elsőként Lengyelországgal és Magyarországgal kezdte meg a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását, majd az 1990-es dublini ülés alapján Lengyelországgal, Magyarországgal, és a Csehszlovákiával kezdődtek meg a társulási tárgyalások. 2004. május 1-én a négy ország – hat további partnerével közösen – egyszerre vált az Európai Unió tagjává, majd a csatlakozást követően nem sokkal a térség a schengeni övezet részévé is vált. A visegrádi négyek a közös fellépés és előkészítés nyújtotta előnyöket kihasználva együttesen adták be jelentkezésüket a schengeni csatlakozásra, majd amikor a már részes tagállamok a schengeni övezet bővítésének elhalasztását fontolgatták, a visegrádi és balti országok határozott együttes érdekérvényesítésének köszönhetően 2007. december 21-én nyertük el a schengeni tagságot, alig két hónappal az eredetileg tervezett időpont után.

A csatlakozást követően a V4-ek kivitele háromszor olyan gyors ütemben bővült, mint az EU-15-ök exportja, és a térség az EU28-ak negyedik legnagyobb exportőrévé vált. Németország után a visegrádiak együttesen az Európai Unió legnagyobb autógyártója és ötödik legnagyobb gazdasága. A kohéziós forrásoknak és a közös agrárpolitika alatti közvetlen kifizetéseknek vitathatatlan érdemei vannak a régió gazdasági fellendülésében, és a gazdasági válságból történő kilábalásban. A visegrádi államok csatlakozásával azonban a nyugat-európai gazdaság is profitált, hiszen új termelési kapacitásokat építettek ki ezekben a térségben, növelve ezzel versenyképességüket, egy lengyel tanulmány pedig a közlemúltban rámutatott, hogy a hozzájárulásukhoz viszonyítva Ausztria 330%-ban, Németország 150%-ban, míg Hollandia 145%-ban profitál a V4 országoknak juttatott kohéziós forrásokból.

Az együttműködés nem csak gazdasági téren számottevő, a régió közös érdekeinek képviselete egyre eredményesebb a kulcsfontosságú politikai kérdésekben is. A V4 miniszterelnököknek az Európai Tanács üléseit megelőző „minicsúcsai” fontos koordinációs és stratégiai feladatot töltenek be a közép-európai álláspontok és érdekek hangsúlyosabb megjelenítésében az uniós döntéshozatal során, de a legmagasabb szintű egyeztetések mellett rendszeresek a megbeszélések a szakértők szintjén, vagy a nemzeti parlamenti képviselők között is. Az Uniót 2008 óta sújtó válságsorozatban a közép-európai országok mindvégig együttműködtek, az európai politika és közvélemény pedig figyel a visegrádiak lépéseire, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a térség egységet mutat olyan stratégiai kérdésekben is, mint a migráció, Schengen védelme, a Brexit, vagy az egységes belső piac fenntartása. A visegrádi országok állampolgárai Európai Unióba vetett hite és bizalma a legfrissebb Eurobarometer felmérés szerint is az uniós átlag feletti; az európaiság és a nemzettudat egymással párhuzamosan határozza meg az állampolgárok identitását a térségben.

 Éppen ezért, Magyarország és a visegrádi négyek számára különösen fontos, hogy megvédjük és megszilárdítsuk azokat a kézzelfogható integrációs eredményeket, amelyek az emberek javát szolgálják a mindennapokban: a belső piac zavartalan működését, a négy alapszabadságot, a kohéziós és vidékfejlesztési politikákat. A lezárt határok emléke máig elevenen él a térség országaiban, ezért mi visegrádiak még inkább tudjuk értékelni a schengeni rendszer nyújtotta szabadságot és ezért szorgalmazzuk a schengeni belső határokon folytatott ellenőrzések mielőbbi megszüntetését. Úgy véljük, hogy a március 2-i közös nyilatkozatunkban lefektetett elvek és az „erős tagállamok erős Európája” koncepció kell, hogy a közös jövőről való gondolkodásunk vezérfonala legyen, és továbbra is készen állunk egyértelműen és őszintén megfogalmazni elgondolásainkat és elvárásainkat. A következő néhány év döntőnek bizonyulhat abban a tekintetben, hogy az európai projekt hozzáigazítható-e az új realitásokhoz, és életképes marad-e, vagy csupán lábjegyzet lesz a történelemkönyvek lapjain. Hiszünk benne, hogy amint a második világháború után, úgy Európa most is képes lesz a megújulásra és ennek a megújulásnak mi is aktív részesei kívánunk lenni. Nem fogadjuk el a már elért vívmányok lebontását és kiállunk az európai együttműködés alapításakor lefektetett elvek, a tagállamok egyenlősége, a konszenzussal alkotott szabályok betartása, valamint a nemzeti különbségek és a stratégiai nemzeti érdekek tiszteletben tartása mellett. A már idézett Robert Schuman szavaival élve: „Európa lelke az egymástól eltérő minőségek és törekvések sokféleségéből formálódik. Az alapvető elképzelések azonossága összefér a hagyományok és hitek sokféleségével, az egyéni döntésekkel járó felelősséggel. A mai Európának olyan együttélés alapján kell létrejönnie, amely nem csupán egymással versengő – olykor ellenséges – nemzetek halmaza, hanem szabadon szerveződött, megegyezésen alapuló, működő közösség.”