Az Európai Unióban zajló folyamatokról, az új elképzelésekről, valamint az EU jövőjéről tárgyalt szerdán Szlovéniában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára.

ME

Az államtitkár elmondta: Szlovénia Magyarország számára fontos szomszédos ország, amellyel politikai, gazdasági és társadalmi szinten is kiváló kapcsolatokat ápol.

A két ország között számos életképes és jól működő projekt létezik, és mindkét kormány részéről nyitottság van arra, hogy ezeket megvalósítsa.

Szlovénia az eurózóna  tagja  - mondta az államtitkár, majd hozzátette: Magyarország ezért kíváncsi volt arra, Szlovénia hogyan látja az eurózónával kapcsolatos új elképzeléseket és milyen európai együttműködést képzel el.

Magyarország abban érdekelt, hogy legyen egy stabil és erős eurózóna, annak ellenére, hogy pillanatnyilag nincs céldátum, hogy Magyarország mikor csatlakozna hozzá - fogalmazott Takács Szabolcs. Ugyanakkor szavai szerint Magyarország együtt akar működni az euróövezethez tartozó országokkal, Szlovéniával is, amellyel hasonló elképzelései vannak, és a két ország politikája is nagyon közel áll egymáshoz    Az államtitkár kiemelte, hogy a tárgyalások során téma volt a nyugat-balkáni régió, megállapították, hogy mindkét ország támogatja a térség országainak uniós csatlakozási folyamatát. Továbbá a migrációról is beszéltek. Magyarországot és Szlovéniát is érintik a migrációs folyamatok, ezért egyet értettünk abban, hogy elsőbbséget kell élveznie a külső határok védelmének - hangsúlyozta Takács Szabolcs. Hozzátette: ennek nyomán mindkét ország ellenzi azokat a terveket, hogy a schengeni belső határokon néhány ország állandósítsa vagy intézményesítse az ellenőrzéseket. "Ez teljes mértékben ellentétes az érdekeinkkel, nem csak a személyek szabad mozgását illetően, hanem a gazdaság zavartalan működése miatt is" - hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: ez egy olyan terület, ahol a két ország együtt tud fellépni az unió illetékes fórumain.

Mint mondta, érintették a szociális Európa ügyét is, a kiküldött munkavállalókkal kapcsolatos tárgyalásokat, amelyben októberben várhatóan döntést hoznak az Európai Unió intézményei. "Ebben az esetben is kölcsönösen tudjuk egymást támogatni".

Az államtitkár a nap folyamán találkozott Igor Mally-vel, a  szlovén miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkárával, Franc Zupancicsal, a fejlesztési minisztérium kohéziós politikáért felelős államtitkárával, Iztok Mirosic külügyi államtitkárral, valamint több parlamenti képviselővel is.

(MTI)