Takács Szabolcs államtitkár megbeszélése Marianne Thyssen foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztossal

Publikálva: 2017. március 16.

2017. március 16-án Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára megbeszélését folytatott Marianne Thyssen foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztossal.

A találkozón áttekintették a magyar szempontból kiemelten érzékeny, aktuális szociális és foglalkoztatási kérdéseket. Takács Szabolcs kijelentette, hogy a belső piac az EU egyik legnagyobb vívmánya, és az egyetlen eszköz arra, hogy biztosítsuk az Unió nemzetközi versenyképességét. Csalódottságának adott hangot, hogy az Európai Bizottság az EU egységének előmozdítása helyett bizonyos ország csoportok protekcionista érdekeit képviselő javasatokat fogalmaz meg. Bármely alapszabadság korlátozása a belső piac integritását veszélyeztetné, amely az EU széteséséhez vezethet. Magyarország szerint elfogadhatatlan a legálisan működő, versenyképes szolgáltatókat és munkavállalókat érintő bármilyen jellegű diszkriminatív korlátozás bevezetése.

Az államtitkár rámutatott, hogy a kiküldetési irányelv módosítását Magyarország elutasítja, mivel azt az egész EU versenyképességét, a belső piac integritását veszélyeztető javaslatnak tekinti. A felek egyetértettek az európai versenyképesség előmozdításának szükségességében, amelyet csak egy valamennyi tagállam szempontjait azonos mértékben figyelembe vevő, kiegyensúlyozott és konstruktív vita eredményeként lehet elérni.  

Takács Szabolcs hangsúlyozta, hogy a magyar megközelítés szerint a prioritás az Európa 2020 stratégiával összhangban a növekedés és munkahelyteremtés kell, hogy legyen. A kötelező szociális sztenderdek bevezetése ezzel éppen ellentétes hatásokkal járna. A szociális dimenzió mélyítésében való részvételt azonban önkéntes alapon biztosítani kell az eurózónán kívüli tagállamok számára is. Az Államtitkár kiemelte, hogy meg kell akadályozni, hogy a brit kilépés az EU 27 tagállamában a szociális jogszabályok gyengítését eredményezze.  

 

Menü

Főoldal

Navigáció